Ketchup házilag


Ketchup házilag
házilag
a sok E nélkül


Vegetables » Sauces, pickles and condiments » Eastern European recipes

Recipe Language : Other


Ingredients:



Hozzávalók

2 kg paradicsom
6 gerezd fokhagyma
2 fej vörös- vagy lilahagyma
olaj
1,5 dl almaecet
fél kávéskanál őrölt szegfűszeg
fél kávéskanál fahéj
fél kávéskanál fekete bors
1 kávéskanál só
1 evőkanál mustár
15 dkg cukor
5 dkg barnacukor




Elkészítése

Mossuk meg a paradicsomokat, majd daraboljuk apróra. A hagymát pucoljuk meg, vágjuk apróra és pirítsuk üvegesre az olajon, adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát is és a paradicsomot is. Adjuk hozzá az összes fűszert, keverjük el jó alaposan, majd főzzük legalább 45 percen át a keveréket. A folyamatos kevergetésről ne feledkezzünk meg! Ha letelt az idő, akkor passzírozzuk össze az egész keveréket, ha szükséges szűrjük le és turmixoljuk össze. Ha ezzel megvagyunk, akkor főzzük még tovább (legalább még egy óra) a paradicsomlevet, amíg sűrű, ketchupszerű nem lesz. Közben ha szükséges ízesítsük még a szószt. Ha elkészültünk, akkor töltsük forró üvegbe a keveréket, majd helyezzük száraz dunsztba és legalább két napig hagyjuk állni.

Recipe Details

Recipe Name : Ketchup házilag
Recipe Chef Name : Finom receptek nyomán Czinger Márti
Recipe Course : Sauces, pickles and condiments
Recipe Type : Vegetables
Recipe Cuisine : Eastern European recipes
Recipe Diet :

Recipe Submitted By
Name : Márta Czinger
Town : GYŐR
Region : Veszprém megye, Vas megye
Country : Hungary
Tel : +36309948743
Email : czingermarta@gmail.com

Next Recipe Back to previous page Back to Restaurant Guide


Suggested Recipes

Zabkorpás cukkini tócsni
Túrós-baconos pogácsa
„Tavasz- vagy füvesleves. -érdekesség a régmúltból
tojáslikörős fagyi
Mojito torta
hagyományos Pesto genovese
MÉZLEVES
gazdag háromszögek
Zserbó(glutén, laktóz, cukor mentes)
Töki pompos házilag (kenyérlángos vagy langalló)
Sütőtökmártásban sült spagetti pirított tökmaggal és tökmagolajjal
Mustáros Sertéskaraj Pirított Burgonyával
zsiráf-piskóta
Roston sült szarvas
Ketchup házilag
Szabolcsi almás máktorta (Ország tortája 2012) háziasszony módra
zöldséges csirkemell ragu
Narancsos eper krémleves
Eper Chutney
Kekszes Túró Rudi
Spenótos pulykatekercs
Mogyorókrémes
Fenyőrügy lekvár
Elefánt könnycsepp
Napraforgómagos hummusz
Pistou - A francia pesto
4 perces süti-ebben a hőségben
Hamis tiramisu
orgona lekvár
Nosztalgia krémes
bodzaszörp fagyi
Pastitsio (Görög makaróni sajtszósszal)
Medvehagymás, tojásos nokedli
Medvehagyma krémleves
Baconos csirkemell őzgerincben sütve
Nutella-házilag
szilvalekvár cukor nélkül
csirkemáj pástétom
Madártej szelet pár perc alatt
Pischinger (sütés nélkül)
Nyers csokitorta
tavaszi tarhonya
Baconbe ágyazott aszalt barackos csirkemell
Ropogós házikenyér
Fejtett bableves,aszalt szilvával
családi rántott hagyma
Cukkinis-medvehagymás lepcsánka
Bajor cipó magyar módra
Sajtos-sonkás csirkemelltorta
HÁZI BODZÁS PILLECUKOR
Epres-csokis lepény
Csanaki csülök
Fűszeres túróval töltött cukkini csónak
Kétperces brownie
Pistou leves (4 fő részére)
Töltött pizza
Apró citromos mignonok! :D
sajtos csirkemell őzgerincben sütve
KÉPVISELŐFÁNK
csupa-csoki torta

Reviews : » Write Review » Read Reviews (0)
My Favourites » Add To Favourites » View My Favourites

Selected Restaurant

Restaurant in Amersfoort, Netherlands

Humphrey's Restaurant Amersfoort
Restaurant in Amersfoort, Netherlands
Humphrey's Restaurants
Bijna 20 jaar geleden werd in Nijmegen het eerste Humphrey's restaurant geopend. Een sfeervolle eetgelegenheid met als uitgangspunten...

More...
List your Restaurant for FREE...


Recommended Wines

Wines from Portugal

MR Premium Red 2007
Wines from Portugal
MR Premium 2007 Tasting notes Garnet colour, very intense, rich and complex aroma, with a touch of black cherry, blackberry and blueberry. Well-balanced, stru...
More...
More Wines...
List your Vineyard for FREE...


Food Products

Nuts, Nut Products

fresh chestnut
Fresh chestnut :Special large kenel
More...
More Products...
List your Food Product for FREE...



Home
Restaurants
Vineyards
Wines
Recipes
Events
Food Products
France  •  Austria  •  Belgium  •  Germany  •  Ireland  •  Italy  •  Liechtenstein  •  Luxembourg  •  Netherlands  •  Portugal  •  Russia  •  Spain  •  Switzerland  •  United Kingdom
Amsterdam Antwerp Barcelona Belfast Berlin Bologna Bordeaux Bremen Bristol Bruxelles
Dublin Florence Frankfurt Geneve Hamburg Lisbon London Luxembourg Lyon Madrid
Milano Manchester München Paris Porto Reims Roma Sevilla Torino Wien
Onlince Since 2009
gourmet@restaurants-guide4u.com
© 2008 restaurants-guide 4u.com. All rights reserved